A gitár torta

A gitár torta

A napokban megkeresett egy kedves Hölgy, hogy szeretne egy tortát a barátja születésnapjára.

.

Az elmondása szerint az úriember egy zenekarban játszik basszus gitáron. Természetesen adódott is az irány, hogy milyen tortát szeretne készíttetni neki és mivel az ünnepelt kedvenc íze a csokoládé, ez is adott volt.

Egy ilyen tortát az ember nem kisujjból húz elő, hanem utána kell járni a részleteknek.

Amikor megérkeztek a kért képek a tortáról, egyből láttam, hogy ez nehezebb dió lesz, mint ahogy ezt előre feltételeztem.

El is mentem a Fender magyarországi szervizébe, ahol a srácok nagyon segítőkészek voltak és rengeteg olyan dolgot megmutattak, ami ahhoz kellett, hogy egyedivé tudjam varázsolni a tortát. Perszer rengeteg fotót készítettem, azért, hogy fel tudjam idézni a látottakat és a részleteket. Ezúton is szeretném megköszönni a Fender Magyarország segítségét a torta részleteivel kapcsolatosan.

Egy ilyen forma torta elkészítésénél az első lépés mindig a megfelelő tartó szerkezet elkészítése. Egy asztalos barátomat megkértem, hogy az átküldött kép alapján készítsen nekem egy ilyen fa lapot. A megadott határidőre el is készült az alap.

Minden hozzávalót összekészítettem és neki is láttam a torta lapok elkészítésének. A tortát fehér piskótából készítettem süthető Belga csokoládé darabokkal. A sütő és a torta méretei miatt 6 vékony piskóta lapra volt szükség.

A megsült lapokat a formához kellett igazítani, közben elkészítettem a Párizsi krémet ami a torta töltelékét adta. ( A krémet belga csokoládéval turbóztam fel)

A következő napon a párizsi krémet fel kellett habosítani, hogy a tortába tudjuk kenni. Ekkor jött a dolgok neheze…

Ekkora méretű torta nem fért be egyik hűtőszekrénybe sem, így hát darabokban kellet megtölteni a krémmel. Ekkor a gitárnak 1 nap pihenő következett a hűtőben.

Ameddig a torta pihent elkészítettem a gitár torta lényegét adó apró részleteket cukortésztából.

Eljött az összeállítás napja. A deszkát beborítottam zsírpapírral, hogy a torta és a deszka ne érintkezzen közvetlenül. Egymás mellé tettem a kifagyasztott forma torta részegységeit és a megmaradt párizsi krémmel összeragasztottam őket, majd körbekentem teljesen.

Ezután következett a cukortészta borítás. Ez a folyamat nagy odafigyelést és gyakorlottságot igényel, mert a tészta nagyon lágy és óvatosan kell dolgozni vele.

Jöhetett a festés. Itt lényeges volt, hogy a Fender Jazz Bass gitár ami az ünnepelt gitárja egy speciális széria és erre a színre kellett festeni a tortát is.

A festés kész, jöhetnek a részletek, amelyektől a gitár torta igazi gitárrá válik. Sorban felkerültek rá az apró gombok, tekerők, húrfeszítők, bund-ok, nyakpánt tartó és a nyakon elhelyezkedő kagyló díszek is. Természetesen a húrok sem maradhattak ki, melyeket nagyon vastag tengeri horgászatra szánt zsinórból készítettem el.

A végeredmény egy 96 cm-es több mint 6 kg-os torta.

Amikor elkészült a torta, már ‘csak’ a kiszállítás volt hátra.

A helyszín egy híres szórakozóhely, ahol a zenekar éppen koncertezett.

A koncert végén pedig jött a meglepetés…..

és az ünnepeltnek elakadt a szava az örömtől 🙂

 

 

 

 

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Submit a Comment